SZÍNÉSZEINKRŐL 1. RÉSZ

Mesteri színészvezetés

Az Ébredés Színháza egészen különleges módon viszonyul a színészeihez. Már a válogatások alkalmával úgy figyeljük a hozzánk jelentkezőket, hogy a fókuszunkat arra helyezzük, ami az adott színészben mind szakmailag, mind emberileg benne rejlik, mint lehetőség.

Természetesen sokkal nagyobb erőfeszítést igényel az, ha valakiben a potenciált keressük, mintha egyszerűen arról mondanánk ítéletet, amit az illető már elért, vagy sokkal inkább arról, amit éppen ki tud préselni magából izgalmában.

Az átlagos rendező számára a legkisebb ellenállás útja mindig is a kritika útja volt. Hiszen akkor abból az alapfeltevésből indul ki, hogy vele minden rendben van, legfeljebb a színész tehetsége, alkalmassága, személyisége, fizimiskája terén akadhatnak problémák, amelyeket úgy a legegyszerűbb kezelni, ha ő, a rendező nem is foglalkozik vele. Egyszerűen kimondja a súlyos ítéletet: nem kell! Alkalmatlan! Tehetségtelen!

Az igazság azonban az, hogy az ilyen színházi vezető, rendező, játékmester magáról mondja ki e szavaival a súlyos ítéletet.

Az igazság az, hogy nemcsak, hogy minden színész, de minden ember is végtelenül tehetséges. Mindenkiben sokkal több van, mint amit eddig ki tudott hozni magából.

Sok egyéb tényező mellett épp a vitriolos kritika az, ami ellehetetleníti a tehetsége és a fénye ragyogtatását.

Egy jó rendező, egy jó színházi szakember elsősorban mindig kiváló pedagógus. Hiába a fennkölt rendezői elképzelés, ha nincs hozzá értelmes, magabiztos, tisztaszívű, bátor és jellemes színész, aki fel tud, és nem elhanyagolhatóan, fel is akar nőni a feladathoz, hogy megjelenítse azt.

Ezért mi, az Ébredés Színháza szakemberei úgy döntöttünk, hogy az egyik legelső dolog, amit megtanítunk a színészeinknek - és mindenki másnak is, aki velünk dolgozik -, az annak a kiemelt fontossága, hogy megtanulják megfelelő perspektívába helyezni saját magukat és a munkájukat egyaránt. Megtanulják meghatározni, kik is ők valójában, és kik nem.

Az Ébredés Színháza különösen nagy becsben tartja minden egyes nézőjét is, ezért most megosztjuk az általunk is alkalmazott nemesember képzés első gyakorlatát, hogy kicsit mindenki úgy érezhesse, legalább pár perc erejéig, hogy a belső csapatunkhoz, a társulatunkhoz tartozik ő maga is.

Az alábbi gyakorlat címe: Dezidentifikációs Gyakorlat.

Ezt a gyakorlatot a színészeink hónapokig gyakorolják, mondogatják, ízlelgetik minden egyes nap, amíg minden egyes sejtjükbe tökéletesen beleivódik. Ettől, és a hasonló látásmódjavító gyakorlatoktól válnak plasztikussá, ezektől válik a színészi játék, a színészek közötti összhang a színpadon olyanná, mint egy csodaszép szimfónia, melyet a néző még hosszú órákig nézne-hallgatna elragadtatásában.

Az ilyen előadások gyógyítanak. A ilyen színészi munka sebeket varr össze a nézők lelkében.

Az ilyen színész óriási kincs. Mi pedig megbecsüljük a kincseinket.

Dezidentifikációs Gyakorlat:

Van testem, de én nem a testem vagyok. A testem lehet az egészség vagy a betegség különböző állapotában, de ennek semmi köze az igazi önmagamhoz, az igazi Énemhez!

Van viselkedésem, de én nem a viselkedésem vagyok. Minden viselkedésem a gondolataimból ered. Ha nem fejlesztettem még ki önuralmat és automata vezérlésben működöm, akkor időnként nem megfelelően viselkedem. De akár helytelenül, akár megfelelően viselkedem, én nem a viselkedésem vagyok. Ennek semmi köze az igazi önmagamhoz, az igazi Énemhez!

Vannak érzéseim és érzelmeim, de én nem az érzéseim és az érzelmeim vagyok. Ha nem fejlesztettem még ki önuralmat, az érzéseim és az érzelmeim hol negatívak, hol pozitívak. Ahogy egyre inkább életem oka, teremtője, megválasztója és ura leszek, azaz egyre közelebb kerülök Istenhez, ez meg fog változni. Bár az érzések és az érzelmek hulláma még magával ragadhat engem, már tudom, hogy én nem az érzéseim és az érzelmeim vagyok. Az igazi természetem nem változik. „Én” ugyanaz maradok.

Van elmém, de én nem az elmém vagyok. Az elmém az az eszközöm, amellyel megteremtem az érzéseimet, az érzelmeimet, a viselkedésemet, mint ahogy mindazt, amit az életembe vonzok. Ha nem fejlesztettem még ki önuralmat, időnként az elmém irányít engem, ahelyett, hogy én irányítanám az elmémet. Az elmém a legértékesebb eszközöm, de ez nem az, ami „Én Vagyok”!

Ha te is beépítetted már a gyakorlatot a mindennapjaidba, oszd meg velünk is a tapasztalataidat!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg bátran a barátaiddal!

www.azebredesszinhaza.com

www.ebredesszinhaza.com

www.azebredesszinhaza.info